Hírek

Elérhetőségek

Cegléd Város Pedagógiai Díja

Cegléd Város Önkormányzata évente 3 személy részére bármely ceglédi polgár, illetve közösség a rendelet melléklete szerinti adatlapon május 1-ig benyújtott javaslata szerint Cegléd Város Pedagógiai Díjat adományozhat a Cegléd Város Önkormányzatának 38/2003. (XII. 31.) Ök. rendelete alapján.


Eddigi díjazottak

2024.

ERDŐS ÁRPÁDNÉ - a Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda óvodapedagógusa

A Nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolában érettségizett, felsőfokú tanulmányait a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola Óvodapedagógusi szakán végezte. Az óvodák által szervezett városi továbbképzéseken rendszeresen részt vett, hogy sokoldalúan fejleszthesse szakmai tudását. Találkozókon, továbbképzéseken örömmel sajátította el a népi gyermekjátékokat, dalokat, meséket, melyeknek kiváló előadójává vált.

A Báthori Utcai Tagóvoda vezetőjeként kilenc éven át bizonyította kiváló vezetői képességeit. Munkatársaival szemben mindig segítőkész, őszinte, nyílt magatartás jellemezte. Szeretetteljes, empatikus magatartással törekedett a jó munkatársi közösség és légkör kialakítására. 2017-ben minősítése során kiválóan bizonyította óvodapedagógus kompetenciáit. 2021-ben nyugdíjba vonult, de munkájára továbbra is számíthattak a református óvodákban.

Kiváló óvodapedagógus, aki 47 éve fáradhatatlanul és hatalmas szeretettel neveli a gyermekeket. Hűsége első munkahelyéhez, a Báthori Utcai Óvodához példaértékű. Nyugodt, kiegyensúlyozott személyisége tükröződik a gondjaira bízott gyermekcsoport mindennapi életében. Hosszú pályája alatt mindig kereste az új lehetőségeket, módszereket, amiket sokszínűen alkalmazott pedagógiai munkájában. Kiváló mesélő, kreatív, alkotó, dalos kedvű óvónéni. Munkabírása, kitartása, magas szintű nevelő munkája kiemelkedő. A gyermekek, a szülők és pedagógus társai szeretik, elismerik szakmai munkáját.

Erdős Árpádné több évtizedes szakmai életútja, a gyermekekkel, kollégákkal való kiváló kapcsolata alapján méltán érdemessé vált 2024-ben Cegléd Város Pedagógiai Díja kitüntetésre.

JÓZANNÉ KAMUTI ANDREA - a Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola tanára

Szakmailag kiválóan felkészült pedagógus, akit nagy munkabírás, precizitás és szakmai alázat jellemez. Matematika-technika szakos tanári diplomájával majd a számítástechnika szakos oklevelével bizonyította be, hogy az informatika területén is helye van a pedagógusi pályán. Érdeklődése és igénye a szakterülete és önmaga folyamatos megújulása iránt bizonyítja, hogy pedagógus szakvizsgát, majd fejlesztő-differenciáló szakpedagógusi képzettséget szerzett. Ezen képességek birtokában, és nyughatatlan, mindig megújulni kész egyéniségével, nyitottságával rendkívül sokat tett nemcsak a Táncsics Iskola diákjaiért, hanem a jövő informatikai kultúrájában felnövekvő nemzedékért is.

Az iskolában beindított emelt szintű informatika oktatás megálmodója, előkészítője. A program kidolgozása, folyamatos fejlesztése és sikeressége az ő magas színvonalú, szívós, kitartó munkájának köszönhető. Kiemelt feladatának tekinti a tanulók digitális kompetenciáinak fejlesztését, internetes kultúrájuk megalapozását, helyes irányba koordinálását. Tanítványaival csatlakozott a „Jobb veled a világ” mozgalom Boldogságóra Programjához, és a Világ Legnagyobb Tanórája oktatási projekthez. Diákjait Microsoft különdíjjal jutalmazták, ő maga pedig a Microsoft innovatív tanára címmel is büszkélkedhet. A fenntartható jövőt megcélozva elnyerte az „Ökoiskola” címet a Táncsics Iskolának. Osztályfőnökként időt, energiát nem kímélve vesz részt a diákok hétköznapjaiban. Tanítványai rajongásig szeretik, tisztelik őt.

Józanné Kamuti Andrea a Táncsics Iskoláért, a pedagógus szakma általános megbecsüléséért végzett színvonalas munkája elismeréseként részesül 2024-ben Cegléd Város Pedagógiai Díja kitüntetésben.

KIS LAJOS TIBOR - a CSzC Bem József Műszaki Technikum és Szakképző Iskola műszaki oktatója, szakmai igazgatóhelyettese

1986-ban szerzett okleveles villamosmérnöki végzettséget a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán. A diploma megszerzése után 10 évig tanársegéd volt az elektronika tanszéken a Zalka Máté Katonai Főiskolán. 1995-től tapasztalatokat szerzett a kapcsolatok kiépítésében, konfliktuskezelésben és információ átadásban, mint vevőszolgálati mérnök, majd szervizvezető, és végül műszaki igazgató. 2005 augusztusa óta dolgozik a Ceglédi Szakképzési Centrum Bem József Műszaki Technikum és Szakképző Iskolában, kezdetben műszaki tanárként, majd munkaközösségvezetőként is. 2015 óta az intézmény szakmai igazgatóhelyetteseként szervezi a beiskolázási és szakmai vizsgaszervezési feladatokat. Az iskolai életben ezen túl megmaradt oktatóként is, és minden évben megszervezi a tanulóknak a kirándulást a Paksi Atomerőműbe, illetve szakmai versenyekre készíti fel az általa tanított diákokat.

Rendszeres szereplője az őszi Tudományok Éjszakája városi rendezvénynek. Minden évben a „BEM”- es diákok segítségével mutatja be a Ceglédi Református Nagytemplomban a Foucault-inga kísérletet, és rendszeresen részt vesz a Cegléd Rádióban különböző tudományos témákról szóló beszélgetésekben.

Kis Lajos Tibor példamutató és eredményes munkássága elismeréseként kapta meg 2024-ben Cegléd Város Pedagógiai Díját.

2023.

CSURGAI ÉVA - tanító Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola

Csurgai Éva a Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola egyik legfelkészültebb, legaktívabb, leginnovatívabb pedagógusa. 2003 óta dolgozik az intézményben.

Minőségi pedagógiai szemlélete ösztönzőleg hat a pedagógus közösségre. Az általa sok évig irányított alsó tagozatos munkaközösség tagjai elfogadják pedagógiai elveit, hogy időről időre meg kell újítaniuk tanítói kompetenciáikat.

Széles körű tevékenységei közül legdominánsabb a fejlesztő-, felzárkóztató munka, melyhez mesterpedagógusi programot is készített az óvodából iskolába érkező gyermekek zökkenőmentes iskolakezdéséhez, az alapkészségek biztos elsajátításához.

Az iskolaérettséget mérő játékos bemeneti felmérést dolgozott ki, amellyel az egyes készségek, képességek szintjét lehet diagnosztizálni.

Határozott egyénisége, ismereteinek, módszertanának gazdag tárháza, a tananyagra, ismeretanyagra való széleskörű rálátása, gyermekismerete, empatikus képessége, kommunikációs készsége meghatározó a gyermekek, tanulók sokoldalú fejlesztésében.

Az oktatás mellett kiemelten fontosnak tartja a nevelést is. Tanítványait megismerteti az alapvető viselkedési normákkal és illemszabályokkal, azok betartására szoktatja őket.

Értékeket közvetít, képességeket fejleszt, a gyermekeket, kollégákat, szülőket is képes megnyerni a tanulásnak, az értékek felismerésének.

Csurgai Éva a Táncsics Iskoláért, a pedagógus szakma általános megbecsüléséért végzett színvonalas, sok évtizedes munkája elismeréseként részesül a Cegléd Város Pedagógiai Díja kitüntetésben.

ÓCSAI JÓZSEFNÉ - óvodapedagógus Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda

Ócsai Józsefné Mártika 1983-ban az Eötvös Téri Óvodában kezdte óvónői pályafutását. Óvodavezetői megbízását 1988-2021 között, 23 éven át látta el. Városunk elismert vezetői közé tartozott. Jó szervező és kiváló kapcsolatteremtő készségének, szakmai felkészültségének köszönhetően magas színvonalú pedagógiai munka folyt az általa vezetett intézményben.

Szívügye a néphagyomány éltetése, a népi kismesterségek, megismertetése, megszerettetése az óvodában. Fontosnak tartotta a magyar hagyományok átadását és a nemzeti öntudat megalapozását a neveltekben. Ezen szemléletre építette fel az óvodai életet, melyben támogató közösséget kovácsolt össze. E nemes cél elérésében és éltetésében mindvégig támogatta városunk.

2012-ben fenntartóváltás következtében az óvoda a Szent Kereszt Katolikus Iskolához került, és felvette a Magyarok Nagyasszonya nevet. A katolikus keresztény szellemiség lelkiismeretes szolgálatát is készséggel vállalta Mártika.

Pedagógiai pályájának kiemelt célja volt, hogy a városban legyenek egyházi óvodák. Ennek megvalósulását minden tőle telhető módon elősegítette. Fontosnak tartotta, hogy a felnövekvő nemzedék halljon Istenről és keresztény nevelésben részesüljön.

Kezdeményezésére 2022-ben felépült az új óvoda épülete, melyben tiszta, szép, új környezetben immár csoportos óvodapedagógusként nevelheti a gyermekeket.

Munkája során a gyermekek, a felnőtt közösség és az intézmény érdekeit tartotta szem előtt. Az emberi kapcsolataiban példamutatóan jellemes, korrekt és szeretetteljes.

Ócsai Józsefné több évtizedes szakmai életútja, a gyermekekkel, kollégákkal való kiváló kapcsolata alapján méltán érdemessé vált 2023-ban Cegléd Város Pedagógiai Díja kitüntetésre.

SZÉCHENYINÉ LENGYEL JUDIT - a Széchenyi Úti Óvoda intézményvezetője

Széchenyiné Lengyel Judit 1981-ben képesítés nélküli óvónőként kezdte pályáját, majd a diplomaszerzést követően is óvodapedagógusként dolgozott. A ’90-es évek elején bemutatta az akkor még idegenkedve fogadott folyamatos tízórai lehetőségét.1998-tól a Széchenyi Úti Óvoda és tagóvodáinak vezetője.

Empatikus személyisége alkalmassá teszi a vezetői feladatok ellátására. A gyermekek és az óvoda érdekei határozzák meg döntéseit. Jó érzékkel menedzseli óvodáit. Kitűnő a kapcsolata a gyermekekkel, a szülők közösségével és a kollégáival.

2003-ban közoktatás vezetői szakvizsgát tett. Gyakorlatában sikeresen hangolja össze az intézményi és a kollégák egyéni céljait, mellyel segíti szakmai fejlődésüket.

Tizenhét éve irányítja az önkormányzati óvodák vezetőinek munkaközösségét. 2009 óta tagja az óvodavezetők országos munkaközösségének.

2014-től országos szakértőként látja el a pedagógiai-szakmai ellenőrzés és pedagógusminősítés szakterület feladatait. Ezen ismeretei birtokában tudatosan készíti fel nevelőtestületét a szakmai ellenőrzésekre és minősítésekre.

A vezetői rátermettségét igazolja, hogy az óvodája 2020-ban megszerezte a Bázisintézményi címet. Az intézmény mára már 6 „jó gyakorlattal” büszkélkedhet.

Empatikus, energikus, rugalmas, a gyermekek érdekeit szem előtt tartó, elvei mellett kitartó vezető, aki a fiatal kollégáknak példaképül szolgál. Elkötelezett, lendületes, pontos, a városban működő óvodák meghatározó személyisége.

A magyar óvodapedagógia szolgálatában kifejtett értékes szakmai tevékenysége elismeréseként tünteti ki Cegléd Város Önkormányzata 2023-ban, Cegléd Város Pedagógiai Díjával.

2022.

EGRESINÉ PRÁGER ERZSÉBET– tagóvoda-vezető Lövész Utcai Óvoda Malom Téri Tagóvodája

A Malom Téri Tagóvodában dolgozik, immár harminckilencedik éve. Tizenhat éve a vezetői feladatokat is ellátja. Döntéseit a gyermekek és az óvoda érdekei határozzák meg. Sokat tett és tesz ma is a hátrányos helyzetű, ingerszegény környezetből érkező gyermekekért.

Az esélyteremtés, a lehetőségek maximális kihasználása vezérli munkáját. Önzetlensége, érzékenysége mutatkozik meg, amikor feladatkörén túl, csendben és szerényen segíti a rászoruló családok mindennapjait.

Aki napi kapcsolatban van nehéz sorsú emberekkel, az tudja, hogy a megfelelő kommunikáció időigényes.

Zsóka hiteles személyiség számukra, kéréseit, tanácsait elfogadják. Átgondolt, következetes elvárásokat közvetít nem csak az óvodásoknak és családjaiknak, hanem kollégáinak is, ugyanakkor biztosítja számukra a pedagógiai szabadságot.

Jó szervező és kiváló kapcsolatteremtő készségének, példaértékű vezetői és szakmai felkészültségének köszönhetően magas színvonalú, értékteremtő pedagógiai munka folyik az általa vezetett intézményben. Kisugárzása, igényes pedagógiai gondolkodása pozitív hatással van a környezetében munkálkodó kollégákra, óvodásokra egyaránt.

A gyermekek harmonikus személyiségformálásában, a különleges gondoskodást igénylő gyermekek segítésében elkötelezetten, kiemelkedő eredményességgel, tevékenykedik.

Több évtizedes szakmai és vezetői életútja, a gyermekekkel, kollégákkal való kiváló kapcsolata alapján méltán érdemessé vált Cegléd Város Pedagógiai Díja kitüntetésre.

MOTYOVSZKI TIBORNÉ tanító - Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda

Motyovszki Tiborné, Csilla gyermekkori álma valósult meg akkor, amikor képesítés nélküli óvónőként, majd nevelőként kezdte hivatását Cegléden, Abonyban és Jászkarajenőn. A tapasztalatlanság és a fárasztó ingázás sem tántorította el a pedagógus pályától. A Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán végezte tanulmányait, és közben már a Mészáros Lőrinc Általános Iskolában is dolgozott. Személyi adatlapján a 1984. augusztus 16-ai dátum jelenti a tanítás kezdetét. Tanítójelölt, majd 1986-tól kinevezett pedagógus és osztályfőnök.

Lelkesedése az eltelt évtizedek alatt sem változott. Munkájára kifogyhatatlan lelkesedés, nyitottság, komoly szakmai igényesség, a humor és a modern pedagógiai módszerek alkalmazása jellemző a mai napig.

Számtalan továbbképzés bizonyítja elhivatottságát a gyermeknevelés és az oktatás, valamint a pedagógiai módszerek elsajátítása iránt.

Gyermekszeretete és lelkiismeretes munkavégzése miatt diákjai, a szülők és kollégái egyaránt tisztelik és szeretik.

Osztálykirándulások, színházi előadások, erdei iskolák és versenyek felejthetetlen pillanatai és napjai kapcsolódnak nevéhez. 40 év tanítás után, 2020. november 9-én kérte nyugdíjazását, de azóta is segíti iskolánk működését és diákjai oktatását.

Az elmúlt évtizedek során tanúsított szakmai - pedagógiai, valamint példamutató közösségi életútja elismeréseként részesül 2022-ben Cegléd Város Pedagógiai Díja kitüntetésben.

DR. SALAMON JÓZSEF IMRE a Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Technikum matematika - fizika - számítástechnika szakos oktatója

Pedagógusi pályáját a Kossuth Gimnáziumban kezdte, majd a Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Iskolában folytatta, ahol fizikát, matematikát és számítástechnikát tanított. A 2011/2012-es tanévtől főállásban, a Közgazdasági és Informatikai Technikum oktatója lett.

A ceglédi felnőttképzés meghatározó alakjaként számtalan, már iskolapadból kikerült embernek tanította meg a számítástechnikai alapjait.

Folyamatosan kész a megújulásra, nyitott az új módszerekre. Mesterpedagógus, aki pontos, precíz táblaképeivel a mai napig még a rutinos oktatókat is lenyűgözi. Kedves, közvetlen és segítőkész egyéniség, aki törődik munkatársaival és diákjaival.

Oszlopos tagja az oktatói testületnek, iskolai rendezvény szinte elképzelhetetlen nélküle. A különféle programok önkéntes fotóriportere. Szerencsés kollégái megismerhették költői vénáját is, amikor saját verseit adta elő körükben.

Lelkesen gyűjti a számítástechnikai régiségeket. Nagy álma valósult meg, igaz épp nyugdíjba vonulása előtt, mikor az iskola harmadik emeletén mini számítástechnikai múzeumot rendeztek be az ő gyűjteményéből.

Példamutató, eredményes pedagógiai hivatásáért, negyven évnyi matematika - fizika - számítástechnika szakos oktatói munkássága elismeréséül kapta meg 2022-ben Cegléd Város Pedagógiai Díját.

2021.

CZIGÁNY KÁROLYNÉ - tagóvodavezető-helyettes óvodapedagógus - Szent Kereszt katolikus Általános Iskola és Óvoda Magyarok Nagyasszonya Katolikus Óvoda

Középiskolai tanulmányait Budapesten a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi és Óvónői Szakközépiskolában végezte, majd a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán szerzett óvodapedagógusi oklevelet.

Munkáját pályakezdő kora óta nagy lelkesedéssel, komoly szakmai igényességgel, példaértékű odaadással végezte. Gyermekszeretete, lelkiismeretes munkavégzése miatt a szülők, és a munkatársak egyaránt szerették és tisztelték. Negyven éves pedagógiai munkássága során sokszor részesült városi elismerésekben.

Szívügye volt a néphagyomány éltetés, a népi kismesterségek, a kézművesség megismertetése, megszerettetése az óvodában. E területeken példa értékűen sok önképzésben, továbbképzésen vett részt. Munkaközösség-vezetői teendőket is ellátott több mint húsz éven át, egészen napjainkig.

Nélkülözhetetlennek tartotta a magyar hagyományok átadását és a nemzeti öntudat alapozását a neveltekben. Nagyfokú lelkiismerettel segítette sok éven át a pályakezdő, fiatal munkatársakat, mentori támogatással. Elengedhetetlennek tartotta az egészséges életmódra nevelés, mozgás megszerettetése a gyermekekkel. Kiemeltem szorgalmazta az úszás, vízhez szoktatás óvodai bevezetését és a vízilabda sport népszerűsítését. Ebben neveltjei kimagasló eredményeket értek el.

2012-ben fenntartóváltás következtében a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Iskolához került az óvoda, ahol a katolikus keresztény szellemiség lelkiismeretes szolgálatát is készséggel vállalta.

2021-ben 40 éves jubiláns az intézményünkben. Munkája során mindig a gyermekek érdekeit tartotta szem előtt, nagyon sokat tett a felnőtt közösségért, szívesen vállalt plusz feladatokat az intézményért.

Az emberi kapcsolataiban: példamutatóan jellemes, korrekt és szeretetteljes.

A magyar óvodapedagógia szolgálatában kifejtett értékes szakmai tevékenysége elismeréseként tünteti ki Cegléd Város Önkormányzata 2021-ben, Cegléd Város Pedagógiai Díjjal.

ETÉDINÉ KOVÁCS MÁRIA - biológia-földrajz szakos tanár - Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola

2000. augusztusától dolgozik a Táncsics Iskolában. Tanári diplomáját a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző karán szerezte 1982-ben. Már kisiskolásként vonzotta a pedagógusi pálya. Középiskolásként nagy érdeklődéssel fordult a természettudományos tantárgyak - kémia, biológia, földrajz - felé, és a kőszegi gimnáziumban eltöltött évek során egyre erősödött benne az elhatározás, hogy a biológia és a földrajz tantárgyak tanítását fogja választani élete hivatásául. Széles érdeklődési köre az, ami pályakezdése óta a szakma és a kollektíva legjobbjai közé emeli őt.

Precíz, pontos, megbízható nevelő. Fegyelmezett, lelkiismeretes munkavégzés jellemzi, kötelességtudata példaértékű. Környezetére rendkívül igényes, és ezt az attitűdöt igyekszik töretlen buzgalommal átadni tanítványainak is.

Aktív részt vállal az iskola környezetének szépítésében, mely tevékenységhez kedvesen határozott nevelői hozzáállásával mindig sok tanítvány csatlakozását éri el. Az általa képviselt és közvetített emberi és szakmai értékrend kollégái számára követendő példa.

Éveken át az iskola reál munkaközösségének vezetője volt. Feladatának tekintette a természettudományos tantárgyakban rejlő lehetőségek magas szintű tanórai és tanórán kívüli kiaknázását.

Gyermekközpontú előadásokkal kombinált ásványkiállítást szervezett az iskolában, és minden egyéb lehetőséget megragad, hogy a tanulók természettudományos érdeklődését felkeltse és fenntartsa.

Adminisztrációs feladataiban naprakész. Óráin kiemelt hangsúlyt fektet az összefüggések felismertetésére és a problémamegoldó gondolkodásra, a rendszeres, fegyelmezett munkavégzésre. A természet iránti rajongása, az egészséges életmód népszerűsítése, a természet- és a környezetvédelem iránti elkötelezettsége áthatja mindennapi oktató-nevelő munkáját. Versenyek, rendezvények, változatos és színvonalas iskolai és iskolán kívüli programok szervezései, lebonyolításai fűződnek a nevéhez. Tanítványai komoly sikereket érnek el különböző szintű megmérettetéseken.

Feladatot soha nem került ki, soha nem mond nemet, legyen szó program szervezéséről, kolléga helyettesítéséről, vagy átvállalt ügyeletről. Kedves, szeretetreméltó egyéniségével, mosolygós közvetlenségével, segítőkész empatikus hozzáállásával kollégái között is rendkívüli megbecsülésnek és népszerűségnek örvend. Elkötelezett az iskolája, az iskolai nevelés és oktatás, a pedagógus hivatás iránt. Az intézmény alkalmazotti közösségének megbecsült tagja.

Elhivatott, lelkiismeretes pedagógiai munkája elismeréseként részesül 2021-ben Cegléd Város Pedagógiai Díja kitüntetésben.

CZINEGE IMRE - nyugalmazott igazgató

A Gimnázium igazgatóhelyettesi beosztásából, humán szakos tanárként, 34 évesen került az Ipari Szakmunkásképző Intézet élére, egy akkor még olyan kis iskolába, melynek a középiskolához méltó hagyományai sem voltak, amilyen például a szalagavató és a ballagás. Minden erejével azon dolgozott, hogy a szakmunkásképzőnek méltó helye legyen a ceglédi középiskolák sorában.

Iskolateremtő munkájában segítséget jelentett, hogy öt évvel később, 1971-ben átköltözhettek a minden igényt kielégítő új épületbe, a Hold utcába. A megüresedett épület a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmák képzésének adott helyt, és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola önálló jogi személlyé válásáig, 1977-ig az ottani igazgatói feladatokat is ellátta, azzal a megbízatással, hogy alakítsa ki az önállóvá válás személyi feltételeit.

Bár egy időszakban a megye 8 szakmunkásképző intézménye tartozott a ceglédi intézethez, a megnövekedett feladatok ellátása közben sem feledkezett meg a kezdeti célról, hogy az ekkor már Bem József nevét viselő iskola minél szélesebb képzési lehetőséget nyújtson a szakmát tanulni vágyó fiatalok számára.

Irányítása alatt létesültek tanműhelyek Cegléd nagyobb ipari és mezőgazdasági üzemeiben, de saját festő- és asztalos tanműhellyel is büszkélkedhetett az iskola. Volt időszak, mikor 30 szakma képzésére volt igény a körzetben és ennek személyi és tárgyi feltételeit is sikerült megteremtenie.

Igazgatói működése alatt az iskola folyamatosan gyarapodott, mind tanulói létszámban, mind az oktató-nevelő munkában résztvevők számában. Bevezettek olyan új képzési formákat, melyek egyre több tanulót vonzottak az iskolába: esti tagozaton érettségizhettek a szakmunkás végzettséggel rendelkezők, később nappali tagozaton indult műszaki szakközépiskolai képzés és az érettségi után lehetőség nyílt a technikusi végzettség megszerzésére is. Ehhez újabb iskolaépületeket kapott az intézet, négy tantermet pedig az iskola építőiparban dolgozó diákjai építettek fel.

Igazgató úr az akkoriban újszerűnek minősülő kezdeményezéseket is támogatta. Az építőipari szakmákban tanuló diákok vállalkozási formában is dolgoztak a városi építkezéseken, ezzel is érdekeltté téve őket a minél jobb munkavégzésre. Az iskola tanulói több középület felújításában részt vettek, gyakran társadalmi munkában.

A diákélet támogatását nagyon fontosnak tartotta: irodalmi színpad, énekkar, hangversenybérlet, díjátadó a szakmai versenyeken kiválóan teljesítőknek, új szakosztályok indítása a diáksportban - mind-mind azt jelzik, hogy amit a kezdetekkor vállalt, a közel 30 év alatt maradéktalanul végrehajtotta. A szakképzés fontos szerepet játszik ma is a város életében és a Bemnek méltó helye van Cegléd középiskoláinak sorában.

Az Igazgató úr igazi innovatív vezetőként menedzselte az iskolát, ezért pályája elismeréseként Cegléd Város Pedagógiai Díj kitüntetésben részesítette önkormányzatunk.

2020-ban nem adott ki díjat a Képviselő-testület, a pandémia miatt.
2019.

TATAI ERIKA - óvodapedagógus, fejlesztőpedagógus - Lövész Utcai Óvoda

Középiskolai tanulmányait a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolában végezte. 1979. augusztus 1-jén a ceglédi Báthori Utcai Óvodában helyezkedett el. 1987-ben a Kecskeméti Felsőfokú Óvónőképző intézet levelező tagozatán államvizsgát tett, majd 2003-ban fejlesztő óvodapedagógusi oklevelet szerzett, mellyel eleget tett a pedagógus szakvizsga követelményeinek is.

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karán gyógypedagógusi diplomát szerzett tanulásban akadályozottak pedagógiája szakon.

2010 szeptemberétől a Báthori Utcai, majd a Fűtőház Utcai Tagóvoda vezetői feladatait látta el. A szülők és a kollégái tiszteletét szeretetét vezetőként is élvezte, hiszen empatikusan, demokratikusan koordinálta a tagintézményeit.

2012-től a Lövész Utcai Óvoda fejlesztőpedagógusaként folytatta pályáját. Sokrétű tudásával a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztését látta el a város önkormányzati óvodáiban. A részképesség zavarral küzdő gyerekekre irányuló türelme, odaadása példaértékű. Nagyfokú gyermekszeretet és a folyamatos tenni akarás vezérelte munkáját.

Az elsők közt töltötte fel portfólióját az Oktatási Hivatal informatikai felületére. Előadásokat, szakmai bemutatókat tartott a Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ területén működő intézmények pedagógusainak, ahol elismerően szóltak kreativitásáról, szeretetteljes, odaadó szakmai munkájáról.

Saját készítésű fejlesztő játékkal színesítette a hozzá járó gyerekek mindennapjait. A szülők, a kollégák irányába nyitott, segítőkész volt. Ötleteivel, javaslataival segítette a csoportban dolgozó pedagógusok és az érintett szülők munkáját. Hivatástudat, lelkiismeretesség, precízség jellemzi őt, most pedig - a pályán eltöltött negyven év után - idén nyugdíjba vonul.

Tatai Erika óvodapedagógia területen több évtizeden át végzett szakmai munkája kiemelkedő, erkölcsi tartása példaértékű. A szárnyai alatt nevelkedett kisgyermekek részére átadott értékeit Cegléd Város Pedagógiai Díjával köszöni meg az önkormányzat.

PÉNTEK ZOLTÁN - biológia-rajz szakos tanár, Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola

Kötődése a Táncsics Mihály Általános Iskolához élete első pillanatától datálható, hiszen a Népkör utcai épületben született, ahol pedagógus szülei akkoriban éltek. Mindketten a Táncsicsban tanítottak: édesanyja tanítónő volt, édesapja közel 25 éven át az iskola nagyra becsült igazgatóhelyetteseként dolgozott.

Péntek Zoltán az egri tanárképzőn szerzett biológia-rajz szakos diplomát. Pályája során széleskörű rálátást kapott a pedagógus szakmára: kezdőként tanított a Várkonyi iskolában és a csemői iskolában, majd a korabeli Ceglédi Járási Hivatal Művelődési Osztályán osztályvezető-helyettes, tanulmányi felügyelőként dolgozott. A hivatal megszűnése után a törteli iskola igazgatóhelyettesévé nevezték ki, ezt követően lett 1985-ben a Táncsics iskola tanára, majd igazgatóhelyettese.

Az általános iskolás korosztály oktatása-nevelése mellett nehéz és embert próbáló területen is helyt állt a nyolcvanas években, az akkor működő Dolgozók Iskolájában óraadóként felnőtteknek segített megszerezni a hetedik-nyolcadik osztály elvégzését tanúsító, munkalehetőséghez nélkülözhetetlen bizonyítványt.

Rajzos tehetségét, szaktudását és kreativitását nagy sikerrel kamatoztatta a Táncsics estek díszletei elkészítésekor. A felsősök műsoros estjein előadott színvonalas és hangulatos konferanszai, a megyei versenyek kellemes levezetései hagyományosak és híresek.

Szakmai sokoldalúsága lényének sokszínűségével párosulva az iskola tanulói körében népszerű tanárrá, nevelőközösségének pedig közkedvelt, elismert tagjává tette őt.

Szerteágazó érdeklődése, rendkívüli intelligenciája és műveltsége, kiváló humorérzéke, rugalmassága, szociális érzékenysége, humánus és segítőkész hozzáállása tette lehetővé, hogy annyi éven át helyt állhatott vezetőhelyettesi posztján. Jelenleg a Budai úti iskolát vezeti, ahol más jellegű kihívásokkal kell megküzdenie, de ezt a feladatot is töretlen kedéllyel és lelkiismeretességgel végzi.

Péntek Zoltán a Táncsics iskoláért, a pedagógus szakma általános megbecsüléséért végzett színvonalas, sok évtizedes munkája elismeréseként részesül a Cegléd Város Pedagógiai Díja kitüntetésben.

JUHÁSZNÉ PONERT ÁGNES - közgazdásztanár, gyakorlatioktatás-vezető - CSZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma

A közgazdásztanári diploma megszerzése után, 1983-ban kezdett tanítani a volt iskolájában, az akkori nevén "Április 4." Közgazdasági Szakközépiskolában. Több mostani kollégája is a tanítványa volt, és nagyon örül annak, hogy ők is ezt a pályát választották és együtt dolgozhatnak vele. Régi tanáraitól ő is nagyon sok segítséget kapott a pályája kezdetén, amit most "visszaad" saját egykori tanítványainak.

A szakmai képzés átalakulása miatt régi tárgyai megszűntek, helyette közgazdaságtant és könyvvitelt kellett tanítani. Két fő tárgya azóta is az elméleti gazdaságtan és a számvitel. Elméleti gazdaságtanból közép- és emelt szintű érettségire, illetve szakmai ágazati versenyekre, számvitelből ugyancsak mindkét érettségi szintre, a szakképző évfolyamokon pedig szakmai vizsgára készíteti fel a tanulókat.

A hosszú évek alatt minden olyan továbbképzésen részt vett, amelyek segítségével fejleszthette munkáját. 1997-től 2012-ig óraadóként tanított számvitelt mérlegképes könyvelőknek Szolnokon, egy az ágazatban elismert képzésszervező tanfolyamain. A szakképző évfolyamokon gazdasági informatikusokat és pénzügyi-számviteli ügyintézőket készített fel a szakmai vizsgákra. Folyamatosan tovább képezte magát, hiszen követnie kellett - ahogy teszi ma is - a jogszabályi változásokat. Folyamatosan részt vesz a levelező tagozat munkájában, és tanított a Gábor Dénes Főiskola Ceglédi Konzultációs Központjában is.

Évekig vezette a közgazdasági munkaközösséget, 2015 óta pedig ismét gyakorlatioktatás-vezetőként szervezi a szakképzéssel kapcsolatos feladatokat. Az összefüggő nyári szakmai gyakorlatokat 2015 és 2018 között szervezte, ameddig az informatika ágazatos tanulóinknak ez kötelező volt. A munkaközösség tagjainak bevonásával részt vett az iskola alapdokumentumainak kidolgozásában. Mostanában a szakképzési rendszer átalakítása jelent új és nagyszabású állandó feladatot az ő számára is.

Tanítványai éveken keresztül nagyon szép eredményt értek el az elméleti gazdaságtan emelt szintű érettségin. Évről-évre örömmel dolgozik együtt a motivált és nagyon jó képességű tanulókkal, mégpedig eredményesen, hiszen közülük kerülnek ki az országos döntőkön szinte minden évben az első 20-ban helyezéseket elérő diákok. Az egyetemre és főiskolára bejutó volt tanítványai minden esetben arról számolnak be, hogy a közgazdaságtan egyáltalán nem okoz nekik gondot, jók a zh-k és a vizsgaeredmények, egyúttal hálájukat fejezik ki azért a tudásért és szeretetteljes segítségért, amit tanárnőjüktől kaptak.

Juhászné Ponert Ágnes tanárnő példamutató és eredményes munkássága elismeréseként részesül 2019-ben Cegléd Város Pedagógiai Díja kitüntetésben.

2018.

IMREGI TIBORNÉ - óvodapedagógus (Magyarok Nagyasszonya Katolikus Óvoda)- óvodapedagógus (Széchenyi Úti Óvoda)

Középiskolai tanulmányait Nagykőrösön az Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolában végezte.

1984. őszén kezdte az óvodapedagógusi pályát a ceglédi Ady Endre Úti Óvodában, majd 1985. októbere óta Kőrösi Úti Óvodában folytatta.

Munkáját a kezdetektől nagy lelkesedéssel és szeretettel végzi. Tehetséges, lelkiismeretes pedagógus, pályafutása során számtalan sikerélményben volt része. A gyermekek erősen kötődtek hozzá, a szülők szívesen választották csoportját. Fenntartóváltás következtében 2012-óta, a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Iskolához tartozik az óvoda, így a katolikus keresztény szellemiség lelkiismeretes szolgálatát is vállalta. Munkája során mindig a gyermekek érdekeit tartotta szem előtt, emellett sokat tett a szülői és a munkahelyi közösségért, és szívesen vállalt plusz feladatokat az intézményért.

Az emberi kapcsolataiban példamutatóan szeretetteljes és toleráns. Gyermekek, szülők, munkatársak egyaránt tisztelik és szeretik.

Több évtizedes szakmai életútja, a gyermekekkel, kollégákkal való kiváló kapcsolata alapján méltán érdemessé vált Cegléd Város Pedagógiai Díja kitüntetésre.

Soltészné Bencsik Ilona - gyógypedagógus - Losontzi István EGYMI

1982-ben végzett a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, pszichopedagógia - oligofrénpedagógia szakon. 1985-től a Losontzi István EGYMI gyógypedagógusként dolgozik.

Az első éveket a nevelőtanárok munkaközösségében töltötte az értelmileg akadályozottak tagozatán, ahol munkaközösség - vezetőként tevékenykedett. Az ott szerzett több mint tizenöt éves tapasztalat után társszerzője lett, több évfolyamra írt számolás - mérés tantárgy tankönyvnek és feladatlapnak, amelyek a mai napig forgalomban vannak.

Kiemelkedő szerepe volt abban, hogy 2003 szeptemberétől külön telephelyen megkezdhette működését a térség első, és sokáig egyetlen autizmussal élő tanulók, ellátását biztosító iskolai részleg.

Szakmai, módszertani tudásának bővítése érdekében számos tanfolyamot végzett, szerzett újabb képesítéseket. Az Autizmus Alapítvány felkérésére részt vett az autizmus-specifikus kerettanterv kialakításában. Előadóként szakmai konferenciákon, szakmai napokon vesz részt, ahol az autizmussal élők témakörében osztja meg tapasztalatait, tudását.

A köznevelési rendszer megújítása keretében elvégezte az Oktatási Hivatal szakértői felkészítését, és 2016 óta mesterpedagógusként részt vesz a pedagógus, mesterpedagógus minősítési- és tanfelügyeleti feladatok ellátásában. Rendszeresen ír sikeres pályázatokat, melyek lebonyolításában aktívan részt vállal. Kapcsolatot tart a helyi médiával, cikkeket, tudósításokat publikál.

Örömmel veszi az új feladatokat, jellemző rá a nyitottság. Ezt bizonyítja az is, hogy elkezdett érdeklődni az állatasszisztált terápia iránt. Szereti a változatos, kihívásokat jelentő munkát, jellemző rá a példamutatás, precizitás, magas fokú szakmai tudás, elkötelezettség és szakmai alázat.

A tanárnő elhivatottsága, rendkívüli hivatástudata, lelkiismeretes pedagógiai munkája elismeréseként adományozta a Képviselő-testület Cegléd Város Pedagógiai Díja kitüntetést.

Soltiné Raj Rita - óvodapedagógus - Lövész Utcai Óvoda

Negyven éve dolgozik a köznevelés területén. Középiskolai tanulmányait a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolában végezte. Általános iskolákban évekig tanított testnevelést.

1982-ben óvónőként a Budai Úti Tagintézményben kapott állást, ahol sokat tett a hátrányos helyzetű gyermekekért. A folyamatos tenni akarás vezérelte munkáját. 1999-ben óvodapedagógusi diplomát szerzett.

Tizenkilenc éve a Lövész Utcai Óvodában dolgozik.

Egész életét végigkísérte a sport. Kezdeményezése során elindult az óvodai vízhez szoktatás programja, ami rövid idő alatt városi szintűvé nőtte ki magát.

2000-ben munkaközösség vezető lett. Munkáját kollegái, a város óvodapedagógusai, vezetői, sportemberek, szülők egyaránt nagyra becsülik.

2009-ben Óvodapedagógusi gyógytestnevelés szakvizsgát szerzett, majd évekig ellátta a gyógytestnevelői feladatokat.

Tevékenysége során az Óvoda 2010-ben Regisztrált Tehetségpont lett. Az intézményben Tehetségműhelyek működnek, amelyek közül a sakk-logika műhely programjának megírója és vezetője. Lendületes, precíz, energikus, az intézmény meghatározó személyisége, aki 2015 óta intézményvezető-helyettes is. Napi munkájára az elkötelezettség, a szakmai igényesség és a nagy munkabírás jellemző.

2016-ban az Emberi Erőforrások Miniszterétől Brunszvik Teréz Díjat vehetett át.

Több évtizedes színes szakmai munkája, erkölcsi magatartása példaértékű. Mindezek alapján méltóvá vált a város 2018-as évi Pedagógiai Díjára.

2017.

Szalókiné Karkus Irén - óvodapedagógus (Széchenyi Úti Óvoda)

1984-től a Széchenyi Úti Óvoda nevelőközösségének tagja. Diplomáját a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán szerezte. Szakdolgozat témájának már akkor az egészséges életmódra nevelést választotta. Ez az irányvonal a mai napig meghatározó a munkájában. A "Szív kincsesláda" egészségpedagógiai tanfolyam elvégzését követően - intézményi innovációként - kidolgozott egy komplex egészségnevelő programot, amelyet "Makk-Marci"-ról nevezett el. A program négy területet ölel fel: Szív kincsesláda, Környezettudatos nevelés, Dohányzás megelőzés, és Lelki egészség.

Arra törekszik, hogy az óvodáskorú gyermekekben elültesse az egészséges életmód igényének csíráját. Vallja, hogy az ebben a korban elsajátított magatartásminták, szokások döntően befolyásolják a későbbi életkor viselkedés kultúráját.

Az egészségtudatos életmód megalapozását beépíti mindennapi nevelőmunkájába, melynek segítségével a gyerekeken keresztül pozitívan tudja befolyásolni a szülői szemléletet, életvitelt is.

Programját, intézményi "jó gyakorlatként" országosan is megismerhették az érdeklődők. A Makk-Marci és a mesterpedagógusi programja nem csak a Széchenyi Úti Óvodában, hanem városunkon kívül is ismertté, elismertté tette őt.

Munkája példaértékű, melyben keresi az eredményes új módszereket, és megoldásokat. Segítőkész, aktív tagja az óvodai közösségnek. Egész személyisége, kisugárzása pozitív hatással van a körülötte élőkre. Lendületes, energikus óvónő.

Szakmai módszertani tudását szívesen megosztja végzős, gyakorlós óvodapedagógusokkal. A pedagógus életpálya modell keretében gyakornokokat mentorál. 2016 szeptemberétől - vezető helyettesként - az intézmény szakmai munkáját irányítja. Több évtizedes szakmai életútja, a gyermekekkel, kollégákkal való kiváló kapcsolata alapján méltán érdemessé vált Cegléd Város Pedagógiai Díja kitüntetésre.

Diósiné Kósik Erzsébet - tanító (Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda)

A Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusa negyven éve. Ez az első és egyetlen munkahelye. Pályája során mindvégig tanítóként dolgozott. Jó pedagógiai érzékkel, példás, rendszeres megújuló tevékenységével kiemelkedő nevelő - oktató munkát végzett.

Neves tehetségeket fedezett fel és indított útjára. Mindennapi munkájában mindig érdeklődéssel fordult a gyerekekhez, meghallgatta problémájukat, segítette őket tapasztalatával.

Munkája nagyfokú pedagógiai felkészültségről és lelkiismeretességről tett tanúbizonyságot. Tanulói és a szülők szeretik, megbecsülik. Elismert és megbecsült tagja a tantestületnek.

Munkájával, erkölcsi magatartásával minden kolléga mintaképe lehet. Mindezek alapján méltóvá vált a város 2017-es évi Pedagógiai Díjára.

Somodi Rudolfné - tanár Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola

1992 óta dolgozik a Táncsics iskolában. Szakmailag sokoldalúan képzett, a töretlen fejlődést szem előtt tartó, alapos, következetes, nagy tapasztalattal rendelkező tanárnő. Szigorú, következetes nevelő, aki az általa közvetített, átadott értékeket személyes példaadással teszi hitelessé munkatársai és tanítványai számára.

2007. szeptemberétől csaknem egy évtizeden át vezette az iskola magyar munkaközösségét. A magyar nyelv tanításában nyújtott szakmai munkája elismeréseként 2009-ben megkapta "Az év magyar tanára" címet.

Tanítási óráit az igényesség, tervszerűség, értékközvetítés jellemzik. A tehetséget éles szemmel felfedezi, ennek is köszönhető tanítványainak kiemelkedő sikerei a város, a megye határain is túlmutató megmérettetéseken, legyen szó akár versenyekről, akár továbbtanulásról.

Hosszú évekig vezette az iskola irodalmi színpadát, a legendás hangulatú felsős Táncsics estek fáradhatatlan, kreatív szervezője. Igényesen összeállított műsoraival tanúbizonyságát adja kiemelkedő szakmai műveltségének, emelve ezzel az iskolai és a városi rendezvények színvonalát. Országos ünnepi rendezvényen is képviselhette már városunkat tanítványaival a Nemzeti Színház színpadán.

Határozott kiállására, megalapozott állásfoglalására, vezetői attitűdjére alapozva évekig volt a Közalkalmazotti Tanács elnöke. Igazgatóhelyettesként is bizonyít önállóságával, szakmaszeretetével, jó ítélőképességével. Mesterpedagógus szakértőként megfogalmazott véleményére bátran hallgathatnak kollégái, hiszen felkészültsége, módszertani kultúrája, pedagógiai sokszínűsége komoly alapot ad ehhez.

Kész minden áldozatra céljai eléréséhez, időt és többletmunkát nem kímélve. Elkötelezett az iskolája, az iskolai nevelés és oktatás, a pedagógus szakma iránt. Az intézmény alkalmazotti közösségének megbecsült tagja.

A tanárnő elhivatottsága, rendkívüli hivatástudata, lelkiismeretes pedagógiai munkája elismeréseként adományozta a Képviselő-testület Cegléd Város Pedagógiai Díja kitüntetést.

2016.

Balog Istvánné - testnevelő tanár (Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola)

A Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola pedagógusa, immár 31 éve. Jelenleg testnevelő tanárként dolgozik.

Nagy szerepe volt a testnevelés tagozatos gyerekek nevelésében. Számtalan sporteredménnyel gazdagította az iskolát, ezzel is öregbítve a testnevelés tagozat városi hírnevét. Neves tehetségeket fedezett fel és indított útjára. Mindennapi munkájában mindig érdeklődéssel fordult a gyerekekhez, meghallgatta problémájukat, segítette őket tapasztalatával.

Munkája nagyfokú pedagógiai felkészültségről és lelkiismeretességről tett tanúbizonyságot. Tanulói és a szülők szeretik, megbecsülik. Elismert és megbecsült tagja a tantestületnek. Munkájával, erkölcsi magatartásával a kollégák mintaképe lehet. Ősztől nyugdíjas éveit kezdi meg családja, unokái körében.

Több évtizedes szakmai életútja, példamutató emberi magatartása, kollégáival való kiváló kapcsolata alapján méltán érdemessé vált Cegléd Város Pedagógiai Díja kitüntetésre.

Bere Lászlóné - matematika-fizika szakos tanár (Ceglédi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolája)

A CSzC Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolájának feladatokat vállaló és jól teljesítő matematika-fizika szakos tanára, elhivatott pedagógusa. Kedves, közvetlen, segítőkész egyéniség, aki törődik munkatársaival és tanítványaival is. Szabadidejét is szívesen áldozza tanítványaira, egy-egy versenyre való felkészülés (szombati napon is), vagy éppen felzárkóztatás érdekében.

Osztályfőnökként sohasem csak a kötelező teendőit végezte el, hanem diákjai egyéni pályájának alakításában is szerepet játszott, miközben igazi közösséggé formálta a keze alá került csapatokat. Az érettségi találkozókon elhangzottak is jól jelzik, hogy milyen mély nyomot hagy tanítványaiban az, ahogyan Aranka a munkához való hozzáállásra, egyenes, őszinte magatartásra, önmagukért és társaikért való kiállásra nevel.

Szaktanári és osztályfőnöki munkája alapján méltóvá vált a város a 2016-os év Pedagógiai Díjára.

Kovács László- nyugdíjas szakoktató

A festő szakma kiváló képviselője. Dolgozott a város elsőnek számító mesterénél, ahol megalapozta szaktudását. Szakoktatóként ezt adta át tanítványainak is. 22 éves gyakorlati oktató munkája során sok energiát fektetett a Bem József Szakközép- és Szakiskola szerényebb képességű tanulóinak fejlesztésébe. Sikeresen ösztönözte tanítványait, akiket a szakma rejtelmeire és szeretetére tanított.

Oktatói munkája eredményeként van olyan tanulója, aki megkapta A Szakma Kiváló Tanulója elismerést, majd a mestervizsgáját is letette. Több tanulója vált elismert szobafestővé.

Tanítványai rendszeresen látogatják, ápolják kapcsolatukat egykori mesterükkel. Öröm és büszkeség tölti el, ha figyelemmel kísérheti azon tanulóinak útját, akik megmaradtak a szakmában, és az általa közvetített tudással a birtokukban jól megállják helyüket az életben.

Emberi és szakmai kompetenciái alapján kapta meg Cegléd Város Pedagógiai Díját.

2015.

Hamar Lászlóné - A Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola ének-történelem szakos tanára, a humán munkaközösség vezetője

Zenész családban született, szülei, testvére énektanárok. A zene a kezdetektől meghatározta az életét, sok időt töltött gyermekként énekórákon, kóruspróbákon. Természetes volt, hogy a zene elkötelezettje lett, aki az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola ének-történelem szakán végzett 1979-ben.

Pályája első éveit a jászkarajenői és a kőröstetétleni általános iskolában töltötte. 1984 óta tanít a Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskolában.

Kezdetben normál tagozatos tanulókat tanított. Énekkarával rendszeresen kórusversenyeken indult, és városi rendezvényeken szerepelt. 1993 óta munkaközösség-vezetőként irányítja az ének-zene tagozat munkáját.

Részese volt a Cantate gyerekkar megalakításának. A negyedikes ötödikes zenei tagozatos tanulókból megalapította a Fiorito gyermekkórust, akikkel számtalan hazai és nemzetközi sikert ért el.

Lelkesen, hatalmas energiával szervezi a "Tiszán innen, Dunán túl" népdaléneklési verseny megyei döntőit, a Kodály népdaléneklési versenyt, a Zene Világnapja - városi rendezvényeit.

Tanítványai közül sokan választották a zenei pályát: ki zeneművészeti szakközépiskolában, főiskolán, a Zeneakadémián, ki a tanárképző főiskolák zenei tanszakán tanult tovább.

A Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola tantestületének oszlopos tagja, véleményét idősebb és fiatalabb kollégák egyaránt elfogadják.

Több évtizedes szakmai életútja, példamutató emberi magatartása, kollégáival való kiváló kapcsolata alapján méltán érdemessé vált Cegléd Város Pedagógiai Díj kitüntetésre.

2016. decemberében, 59 éves korában hunyt el.

Hümpfner Károly - zenetanár

Vadászkürt szakos tanári diplomáját a Budapesti Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében szerezte meg. A diplomaszerzését követően az Erkel Ferenc zeneiskola tanára lett. Egész tanári pályafutását ebben az iskolában, mint egyedüli munkahelyén töltötte el. Rézfúvós hangszereket tanított kiemelkedő eredménnyel. Az zenetanítás feladatait folyamatosan és egyenletesen magas színvonalon végezte.

Fiatalon a tanári hangversenyek állandó közreműködője volt. A fúvóstanszakon tanító kollegákkal nagyszerűen együttműködött, vidám természete, humora pedig mindig átsegítette a tanítás során adódó nehézségeken.

A kamara és zenekari munkához való vonzódása és szakismerete eredményeként létrehozta az Ifjúsági Fúvószenekart, amely húsz évig sikeresen működött. Önálló koncerteket adott és fúvószenekari találkozók résztvevője volt, országos hírnevet szerezve ezzel a zeneiskolának.

A tanár úr több alkalommal zenei tábort szervezett. Növendékei országos tanulmányi versenyeken szerepeltek és lelkiismeretes munkája nyomán többen választották élethivatásul a zenei pályát.

Kisebb együttesek létrehozásával használta ki a kamaramuzsikálás területén adódó lehetőségeket. A zenekarral és a kamaraegyüttesekkel aktívan részt vett városi és kistérségi rendezvényeken.

Az Ifjúsági Fúvószenekar működése néhány évig szünetelt, majd 2000-ben a tanár úr újraszervezte. A zenekar - a színvonalas szereplései mellett - jelenleg is biztosítja a Városi fúvószenekar utánpótlását.

Pedagógiai, szakmai tapasztalatait az új kollegáknak átadja, segíti őket oktató-nevelő munkájukban.

Munkája elismeréseként pedagógus napi kitüntetésben és Miniszteri dicséretben is részesült. Az Erkel Ferenc Zeneiskolában nyújtott közel négy évtizedes tevékenysége e tanévben véget ér, nyugdíjba vonul. Több évtizedes szakmai életútja méltóvá tette Cegléd Város Pedagógiai Díjára!
2016. januárjában, 64 éves korában elhunyt.

Tűriné Juhász Ilona - tanár

1977-ben végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem fizika-kémia szakán. Az egyetem elvégzése után a Kossuth Lajos Gimnáziumban kapott állást, azóta a tantestület aktív tagja. Kiemelkedő szerepe van az iskolában a kémia tantárgy tanításában, a szaktárgyi tanulmányi versenyek szervezésében. A kémia-biológia-informatika munkaközösség vezetője. Diákjai évek óta rendszeresen részt vesznek, és kimagasló eredményeket érnek el a szaktárgyi versenyek országos döntőiben. Versenyeredményei közül a legfényesebbek az OKTV 1., 7. és 13. helyezettek (2015, 1986, 2014), az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny 1. helyezettje (2015).

Az Irinyi János Kémiaverseny országos döntőjébe 20 tanulója 32 alkalommal jutott be, közülük a legkiemelkedőbbek a három 3. helyezett, egy 7. és a két 8. helyezett (2014-ben 13. és 14. helyezettek, 2015-ben 10. helyezett) és a Hevesy Országos Kémiaversenyen 2014-ben 7. helyezett tanuló. A megyei kémiaversenyeket évtizedeken keresztül rendszeresen megnyerték tanítványai. Pályafutása során nagyon sok orvos, vegyész, kémikus, mérnök, tanár, stb. került ki a keze alól úgy, hogy a mai napig visszajárnak hozzá és elismeréssel szólnak a kémia tanításáról. Mindezeket az eredményeket úgy érte el, hogy általános tantervű, nem tagozatos intézményben tanít, amelynek szertára, laboratóriuma átlag alatti.

Nagy szakértelemmel, szeretettel dolgozik a gimnázium nyolc évfolyamos osztályaiban, a kémia tanításának bevezetésén túl a nevelési programok kidolgozásában, finomításában. Pedagógiai szakértelme, a gyermekek szeretete, a tanulók problémái iránti érzékenysége teszik munkáját kiemelkedővé. Tevékenyen részt vett a gimnázium osztályfőnökök munkáját megkönnyítő és segítő kézikönyv megírásában.

Aktív közéleti szerepléséért és kiemelkedő pedagógiai tevékenységéért a kémia tantárgy tanításában elért eredményei elismeréséért 2004-ben elnyerte a Pest Megye Önkormányzata által alapított Arany János Pedagógiai Díjat, 2014-ben pedig a Pest Megyei Tankerület Pedagógiai Díját.

Példamutató munkáját és eredményeit figyelembe véve kapta meg Cegléd Város Pedagógiai Díját.

2014.

Imréné Lukácsi Ildikó tanár - Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szki

A Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola igazgatója, már eddig is példamutató és eredményes pedagógusi és vezetői pályát tudhat maga mögött.

Igazgatóhelyettessége és igazgatósága alatt az intézmény Dél-Pest megye meghatározó szakközépiskolájává vált, és ezt a pozíciót a folyamatosan változó körülmények között is képes volt megőrizni, és állandóan megújulni.

Hatalmas akaraterővel és munkabírással igyekszik minden helyzetből, lehetőségből a maximumot kihozni. A világra nyitott. Saját tantárgyai, a matematika és informatika mellett érdeklik a művészetek, a sport, a színház is. Nagyon racionális, céltudatos és jövőorientált szemléletű. Céljait határozottan követi, de odafigyel arra is, hogy ezek a célok mindig egy közösség, az iskola céljai legyenek.

Jó szervezőként és munkatársai igényeire odafigyelő vezetőként sokat vár el, de senkitől sem követel többet, mint saját magától.

Erkölcsi és nevelési elveiben is a személyes példamutatás áll az első helyen. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a vezetői ars poeticájának választott Márai-idézet: "Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk."

Több évtizedes szakmai életútja, példamutató emberi magatartása, kollégáival és beosztottjaival való kiváló kapcsolata alapján méltán érdemessé vált Cegléd Város Pedagógiai Díj kitüntetésre.

Józanné Kamuti Andrea tanár - Táncsics Mihály Általános Iskola

A Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola tanára. Matematika-technika szakos tanári diplomájával majd a számítástechnika szakos oklevelével bizonyította be, hogy az informatika területén is helye van a pedagógusi pályán.

Érdeklődése és igénye a szakterülete és önmaga folyamatos megújulása iránt bizonyítja, hogy pedagógus szakvizsgát, majd fejlesztő-differenciáló szakpedagógusi képzettséget szerzett. Ezen képességek birtokában, és nyughatatlan, mindig megújulni kész egyéniségével, nyitottságával rendkívül sokat tett nemcsak a Táncsics iskola diákjaiért, hanem a jövő, informatikai kultúrában felnövekvő nemzedékéért is.

A reál munkaközösség vezetője, emellett osztályfőnöki teendőket is ellát. A 2009-2010. tanévben beindított emelt szintű informatika oktatás megálmodója, előkészítője; a program kidolgozása, folyamatos fejlesztése és sikeressége az ő magas színvonalú, szívós, kitartó és lelkes, szakmailag kiválóan felkészült és megalapozott munkájának köszönhető.

Nagy munkabírás, példamutató precizitás, a szakma iránti alázat és az iskoláért való tenni akarás jellemzi. A közösség értékes tagja, aki az iskola jó hírét öregbíti.

Példamutató munkáját és eredményeit figyelembe véve kapta meg Cegléd Város Pedagógiai Díját.

Pál Györgyi tanár - Losontzi EGYMI

A Losontzi István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermek-otthon igazgatóhelyettese.

Az iskolai nevelő-oktató munkában az értelmileg akadályozott tanulók tagozatán sok évig - osztályfőnökként - magas szintű gyógypedagógiai munkát végzett. A készségfejlesztő speciális szakiskolán tanuló fiatalok képzésében, a háztartástan rész szakképesítés anyagának kidolgozásában aktív szerepet vállalt. Gyógypedagógusként és általános igazgatóhelyettesként kimagasló eredményt tud felmutatni, az óvodába járó gyermekek fejlődésében, valamint az iskolai érettség megszerzésében.

Az intézmény jó hírének, eredményeinek eléréséhez munkájával nagyban hozzájárul. Közösségi magatartása példaértékű. Vezetői stílusa lojális, együttműködő és empatikus.

Személyiségével hozzájárul a vezetői munka eredményességéhez és hatékonyságához. A rábízott feladatokat lelkiismeretesen elvégzi, kritikai jellegű észrevételei jó szándékúak és építő jellegűek. Munkájára, kitartó erejére mindig számíthat vezető, kolléga egyaránt. Mindezen értékei és tevékenységei teszik méltóvá Cegléd Város Pedagógiai Díjra!

2013.

Mező István tanár - Kossuth Lajos Gimnázium

Biológia-kémia szakos középiskolai tanár pályakezdőként került a gimnáziumba 1995-ben.

Rendkívül sokoldalú pedagógus. Rendszeresen szervezi a nyolcosztályos kisgimnazisták erdei iskoláját, mely során a gyermekek egy héten át a természetben kapnak nagyon érdekes, életkoruknak megfelelő képzést. A nyolcosztályos képzés egyik "motorja". A diákjaival való kapcsolata kiváló, személyes varázsával serkenti a növendékei tanulási kedvét. Több szakkört szervez: Vöröskereszt, Polgárvédelmi, Elsősegélynyújtó.

A ceglédi GERJE-klub (Gimnazisták Erdőjáró Egyesülete) megalapítója.

Szünidőkben több iskolai tábort szervezett, szervez: Fürkész tábor, túlélő táborok, természetjáró táborok.

Tanítványaival rendszeresen szerepel országos versenyeken, ahol évek óta kiváló eredményeket érnek el. A 2009/2010-es tanévben 1 diákja bejutott az Országos Középiskolai Tanulmányi versenyre, ahol a 10. helyezést ért el. A 2010/2011-es tanévben 4 tanulója jutott az OKTV döntőjébe biológia tantárgyból. Helyezéseik: 5., 23., 42., 47. A Dr. Árokszállásy Zoltán Országos Biológia Versenyen az országos döntőben 12. helyezést ért el a tanítványa.

A 2011/2012-es tanévben a biológia OKTV döntőjébe 1 diákját behívták a döntőbe, aki ott országos 5., a Dr. Árokszállásy Zoltán Országos Biológia Versenyen országos döntőjében pedig 12. helyezést ért el. Ebben a tanévben 2 tanítványát hívták be az OKTV döntőbe, egyikük országos első helyezést ért el.

Pedagógiai munkáját az alaposság, kitartás jellemzi. Az utóbbi években szakmai tevékenysége a tehetséggondozás irányába fordult: a gimnáziumban futó TÁMOP-os pályázat szakmai vezetőjeként tartott előadásokat ebben a témában, két éves továbbképzése is ilyen irányú a Szegedi Egyetemen. Legújabb szakköri munkájában több kollégájával együtt integrált természettudományos oktatást folytat, fő célja a tehetségek felkutatása és gondozása.

Mező István pedagógiai tevékenysége mellett az egészséges életmódra nevelés hirdetője és megvalósítója, legyen szó akár felvilágosításról, akár szelektív hulladékgyűjtésről, s a nevelőtestület aktuális feladatainak aktív szervezője. Kollégái elismerik a munkáját, évek óta a közösségünk megbecsült tagja.

Példamutató munkáját és eredményeit figyelembe véve kapta meg Cegléd Város Pedagógiai Díját.

2012. - Ócsainé Rossi Ágnes napközis nevelő - Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola
2011.
  • Illyés Tiborné - Kőrösi úti Óvoda
  • Rácz Jánosné - Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola
  • Sárközy Kálmán - Tanulási Képességeket Vizsgáló Bizottság
2010.
  • Huszti Lászlóné (Lövész utcai óvoda )
  • P. Szabó Zoltánné (Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény)
  • Nagy Irén (Kossuth Lajos Gimnázium)
2009.
  • Dr. Banai Istvánné (Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény)
  • Oldal Lászlóné (Táncsics Mihály Általános Iskola és Óvoda)
2008.
  • Dr. Banai Istvánné (Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény)
  • Oldal Lászlóné (Táncsics Mihály Általános Iskola és Óvoda)
2008.
  • Szűrszabóné Révész Zsuzsanna (Pesti Úti Óvoda)
  • Irházi Emőke (Károlyi Mihály Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola)
  • Tompa Tibor (Kossuth Lajos Gimnázium)
2007.
  • Apáti Tóth Terézia (Kőrosi úti Óvoda, Báthori u. Tagóvodája)
  • Banai Benőné dr. (Károlyi M. Kereskedelmi Szakközépiskola)
  • Dr. Kürti Györgyné (Kossuth L. Gimnázium)
2006. - Nem adott ki a Képviselő-testület Pedagógiai-díjat
2005.
  • Ócsai Tamásné (Lövész utcai Óvoda)
  • Varga Erzsébet (Bem József Műszaki Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző)
  • Augusztin Gusztáv (Kossuth Lajos Gimnázium)
2004.
  • Tóth Ferencné (Pesti úti Óvoda)
  • Nagy Zoltánné (Várkonyi István Általános Iskola)
  • Bethlendi Miklós (Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola)
2003.
  • Tóth Ferenc ( Károlyi Mihály Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola)
  • Tar Lászlóné ( Dózsa György Középiskolai Kollégium)
2002.
  • Balla Gyuláné ( Táncsics Mihály Általános Iskola)
  • dr. Perneczky Jánosné ( Erkel Ferenc Zeneiskola)
2001.
  • Szüle Ferencné ( Református Általános Iskola )
  • Vígh Ferenc ( Károlyi Mihály Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola )
  • Korondi Miklósné ( Pesti úti Óvoda )
2000.
  • Reznák Ferencné (Károlyi Mihály Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola)
  • Nagy Istvánné (Bem József Műszaki Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző)
  • Polyhosné Babácsek Erzsébet (Várkonyi István Általános Iskola)
1999.
  • Varga Sándorné (Mészáros Lőrinc Katolikus Általános Iskola)
  • Fölföldi Sándorné (Táncsics Mihály Általános Iskola)
  • Dr. Kürti György (Kossuth Lajos Gimnázium)
1998.
  • Kis Lajos (Kossuth Lajos Gimnázium)
  • Orisek Ferencné (Erkel Ferenc Zeneiskola)
  • Lűr Istvánné (Károlyi Mihály Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola)