A projekt a Magyar Állam támogatásával valósul meg
A kedvezményezett neve: Cegléd Város Önkormányzata
Projekt rövid címe: KERÉKPÁRUTAK LÉTESÍTÉSE CEGLÉDEN
A támogatás összege: 199.47 MILLIÓ FORINT
A projekt azonosítószáma: PM_KEREKPARUT_2018/26
A BERUHÁZÁS PEST MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA KERETÉBEN
A PEST MEGYEI FEJLESZTÉSI ELŐIRÁNYZATBÓL VALÓSUL MEG
Nyitó sajtóközlemény
MINTEGY 200 MILLIÓ FORINT TÁMOGATÁSBÓL ÉPÜL MEG CEGLÉD KÉT KERÉKPÁRÚTJA
Cegléd Város önkormányzata a „Kerékpárutak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása Pest megye területén” elnevezésű pályázaton „Kerékpárutak építése Cegléden” címmel mintegy 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott két kerékpárút szakasz építésére.
A fejlesztés során két kerékpárút szakasz – a Pesti út és a Külső-Kátai út mellett létesül a meglévő kerékpárút hálózat bővítéseként 2 kerékpárút összesen közel 2 kilométer hosszban. A fejlesztés eredményeként a települési kerékpárút hálózat bővül, a kerékpáros közlekedésbiztonság javul és a település népességmegtartó képessége növekszik.
A Külső-Kátai úton 2x1 sávos kerékpárút halad a vasúti átkelőig. A projekt eleme a már meglévő kerékpárút folytatása az ipari parkig. A tervezett kerékpárút a vasúti átkelő után egyoldali 1,25 méter széles, kétirányú kerékpárútban folytatódik a Xylem gyártelepéig, ahol újra egyesül a két irány. Innen egyoldali 2,2 méter szélességben, kétirányú kerékpárútban folytatódik összesen mintegy 1400 méter hosszban. A pályaszerkezetet az előírásoknak megfelelően tervezték meg, 15 cm kavicságyazatra 10 cm aszfalt borítás kerül, ami 4 cm kötő és 3 cm kopó aszfaltréteg borítást kap.
A másik megépülő szakasz a Pesti út melletti kerékpárút folytatásaként a Csíkos széltől az Aldi Áruházig tart majd, egyoldali, kétirányú önálló nyomvonalon. A főút burkolatától elválasztva, a kiemelt szegély mellett megépülő szakasz közel 500 méter hosszan, 2 méter szélességben és fél méter kétoldali padkával valósul meg. .A pályaszerkezetbe 25 cm védőrétegre kerül 15 cm borítás, ami 3 cm kötő és 3,5 cm kopó aszfaltréteg borítást kap.
A beruházáshoz mindkét fejlesztési terület esetében szorosan kapcsolódik a csapadékvíz elvezetés kialakítása, illetve a már meglévő árkok rendbetétele, profilozása.
A pályázat címe: „Kerékpárutak építése Cegléden”
A pályázat azonosítószáma: PM_KEREKPARUT_2018/26.
Támogatás forrása: Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtandó célzott pénzügyi támogatás.
Támogató: Pénzügyminisztérium
Kivitelezést végző cég: ELASTIC’ 91 Kft.
Projekt kezdésének dátuma: 2019.09.26.
Projekt befejezésének dátuma: 2020.09.26.
A támogatás összege: 199 465 624 Ft
A projekt összköltsége: 209 963 814 Ft
A nyitó sajtóközlemény PDF formátumban letölthető az oldal alján található csatolmányok közül.
Záró sajtóközlemény
MINTEGY 200 MILLIÓ FORINT TÁMOGATÁSBÓL ÉPÜLT MEG CEGLÉD KÉT KERÉKPÁRÚTJA
Cegléd Város önkormányzata a „Kerékpárutak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása Pest megye területén” elnevezésű pályázaton „Kerékpárutak építése Cegléden” címmel nyert, mintegy 200 millió forint vissza nem térítendő támogatásból épített meg két új kerékpárutat.
A fejlesztés során két kerékpárút szakasz – a Pesti út és a Külső-Kátai út mellett létesült, a meglévő kerékpárút hálózat bővítéseként összesen közel 2 kilométer hosszban. A fejlesztés eredményeként a települési kerékpárút hálózat bővült, a kerékpáros közlekedésbiztonság javult és ezáltal a település népességmegtartó képessége is növekedett.
Eddig a Külső-Kátai úton 2x1 sávos kerékpárút haladt a vasúti átkelőig. A most megvalósult szakasz a már meglévő kerékpárút folytatása az ipari parkig. A kerékpárút a vasúti átkelő után egyoldali 1,25 méter széles, kétirányú kerékpárútban folytatódik a Xylem gyártelepéig, ahol újra egyesül a két irány. Innen egyoldali 2,2 méter szélességben, kétirányú kerékpárútban folytatódik összesen mintegy 1400 méter hosszban. A pályaszerkezetet az előírásoknak megfelelően tervezték meg, 15 cm kavicságyazatra 10 cm aszfalt borítás került, ami 4 cm kötő és 3 cm kopó aszfaltréteg borítást kapott.
A másik megépült szakasz a Pesti út melletti kerékpárút folytatásaként a Csíkos széltől az Aldi Áruházig tart, egyoldali, kétirányú önálló nyomvonalon. A főút burkolatától elválasztva, a kiemelt szegély mellett megépült szakasz közel 500 méter hosszan, 2 méter szélességben és fél méter kétoldali padkával valósult meg. .A pályaszerkezetbe 25 cm védőrétegre került 15 cm borítás, ami 3 cm kötő és 3,5 cm kopó aszfaltréteg borítást kapott.
A beruházás során mindkét fejlesztési terület esetében kialakították a csapadékvíz elvezetést illetve a már meglévő árkokat is rendbe tették.
A pályázat címe: „Kerékpárutak építése Cegléden”
A pályázat azonosítószáma: PM_KEREKPARUT_2018/26.
Támogatás forrása: Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtandó célzott pénzügyi támogatás.
Támogató: Pénzügyminisztérium
Kivitelezést végző cég: ELASTIC’ 91 Kft.
Projekt kezdésének dátuma: 2019.09.26.
Projekt befejezésének dátuma: 2021.02.28.
A támogatás összege: 199 465 624 Ft
A projekt összköltsége: 209 963 814 Ft
A záró sajtóközlemény PDF formátumban letölthető az oldal alján található csatolmányok közül.