Hírek

Elérhetőségek

SAJTÓKÖZLEMÉNY Egyhetes balatoni táborozást nyerhetnek az általános iskolák

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Egyhetes balatoni táborozást nyerhetnek az általános iskolák

Egyhetes balatoni táborozási lehetőségre írt ki pályázatot általános iskolák számára az Eatrend Magyarország. A program keretében két intézmény összesen 130 diákja táborozhat a balatonakali üdülőtáborban. A táborozók számára ingyenes szállást és napi ötszöri étkezést biztosítanak.

A XXII. kerület Budafok–Tétényi Önkormányzat balatonakali üdülőtáborában 2026. július 12–19. között rendezik meg az első Eatrend Tábort. A pályázat során két intézmény összesen 130 diákját látják vendégül, így intézményenként legfeljebb 65 diák és 5 kísérő pedagógus táborozhat a Balatonnál.

„A nyár a gyerekeknek a pihenésről, a rekreációról szól, de arról is, hogy tartalmasan töltsék el az idejüket. Az Eatrend 2015-ben kezdett el táboroknak étkeztetési szolgáltatást nyújtani. 2026-ban már 130 Eatrendes gyermek számára tudunk teljes körű táborozási lehetőséget biztosítani. Nekem ez különösen fontos, mert egy régi célunk valósul meg ezzel a kezdeményezéssel” – mondta Takács Zsolt, az Eatrend ügyvezetője.

A pályázat azon intézmények előtt nyitott, ahol az Eatrend látja el a közétkeztetést. Jelentkezni az intézmény képviseletében – intézményvezető vagy pedagógus által – lehet az Eatrend weboldalán elérhető online űrlap kitöltésével és a szükséges mellékletek benyújtásával.

A pályázat keretében az Eatrend a táborhelyszínt, a szállást és a napi ötszöri étkezést biztosítja. A programok és az utazás megszervezése, valamint finanszírozása a nyertes intézmények feladata. Diákok, illetve szülők egyénileg nem pályázhatnak.

A pályázatokat az Eatrend szakmai csapata az alábbi szempontok alapján értékeli:

• közösségépítő érték és a diákok bevonása
• kreativitás és élményközpontúság
• a program megvalósíthatósága

A pályázati időszak 2026. április 7-én indult, a jelentkezési határidő 2026. május 16. A nyertes intézményeket 2026. május 20-án értesítik.

További információ a pályázatról az Eatrend weboldalán:

https://eatrend.hu/eatrend-tabor